A tervezés alapjai
Lapostető útmutató – 1. rész
A lapostetők mára már nélkülözhetetlenné váltak az ipari környezetben. Gazdaságosak, járhatók, és lehetővé teszik az optimális térkihasználást lejtések nélkül. Útmutató sorozatunk a lapostetők témakörében ennek a különleges tetőformának a legkülönfélébb oldalaival foglalkozik.
Az első részben mindent megtudhat a lapostető tervezésének alapjairól. Mi a különbség a lapos és a ferde tető között? Mi a különbség a lapos és a magastető között? Hogyan épül a lapostető és milyen terheléseket kell figyelembe venni a tervezésnél?
Tetőfedés esetén a tetőhéjazat egyedi, pikkelyszerűen rendezett építőelemekből áll, mint például tetőcserepekből, kis zsindely alakú építőelemekből, vagy nagyobb panelekből. Ezek nem vízállóak, csak elvezetik a vizet. Ezért nevezik esőállónak. A tetőfedéssel ellátott tetők minimális tetőhajlásszöge a szabványos tetőhajlásszög, és ez függ a felhasznált anyagoktól. A tető különféle anyagokból készülhet, mint például beton, tégla, fa, nád vagy fém.
A csapadékvíz elleni szigeteléssel ellátott tető esetén a tetőhéjat lapszerű anyagokkal hézagmentesen lezárják. Ez általában alacsony hajlásszögű tetőknél történik. A lapostetők tetőhajlásszögéről a német építésügyi szabályzatban nincs egyértelmű előírás, de az irányelv legalább két százalékos vagy 1,1 fokos hajlásszöget javasol. Optimálisnak az öt százalékos, illetve 2,9 fok tekinthető. A DIN 18531 szabvány a lapostetőket a tetőhajlásszög I. csoportjába sorolja három fokig és a II. csoportjába három és öt fok között.
Az első részben mindent megtudhat a lapostető tervezésének alapjairól. Mi a különbség a lapos és a ferde tető között? Mi a különbség a lapos és a magastető között? Hogyan épül a lapostető és milyen terheléseket kell figyelembe venni a tervezésnél?
Magastető kontra Lapostető - különbségek
Alapvetően megkülönböztetjük a tetőfedős magastetőket és a csapadékvíz elleni szigeteléssel ellátott lapostetőket.Tetőfedés esetén a tetőhéjazat egyedi, pikkelyszerűen rendezett építőelemekből áll, mint például tetőcserepekből, kis zsindely alakú építőelemekből, vagy nagyobb panelekből. Ezek nem vízállóak, csak elvezetik a vizet. Ezért nevezik esőállónak. A tetőfedéssel ellátott tetők minimális tetőhajlásszöge a szabványos tetőhajlásszög, és ez függ a felhasznált anyagoktól. A tető különféle anyagokból készülhet, mint például beton, tégla, fa, nád vagy fém.
A csapadékvíz elleni szigeteléssel ellátott tető esetén a tetőhéjat lapszerű anyagokkal hézagmentesen lezárják. Ez általában alacsony hajlásszögű tetőknél történik. A lapostetők tetőhajlásszögéről a német építésügyi szabályzatban nincs egyértelmű előírás, de az irányelv legalább két százalékos vagy 1,1 fokos hajlásszöget javasol. Optimálisnak az öt százalékos, illetve 2,9 fok tekinthető. A DIN 18531 szabvány a lapostetőket a tetőhajlásszög I. csoportjába sorolja három fokig és a II. csoportjába három és öt fok között.
Sematikus szerkezet
A lapostető klasszikus tetőszerkezete a következőképpen épül fel: A felső réteg képezi a tetőszigetelést. Általában egyrétegű műanyag vagy bitumenes tetőfedő lemezből áll (a). A műanyag tetőszigetelő lemezeknél különböző anyagokat használnak, mint például PVC, TPO, FPO vagy EVA. Általában egy szövet van belsejében a mechanikai tulajdonságok biztosítására. A bitumenes tetőlemezeknél több rétegű rendszer is lehetséges.
Második rétegként egy hőszigetelő réteg (b) következik opcionálisan és az épület felhasználásától és egyedi tűzvédelmi követelményeitől függően. A lapostetők klasszikus szigetelőanyagai a PIR, PUR, EPS vagy ásványgyapot. A szigetelés vastagsága 20 és 600 mm között változik (utóbbi például a hűtőházakban).
Az alap, az úgynevezett hordozóréteg (d) és a szigetelés közé még egy párazáró réteg (C) kerül beépítésre. Ez úgyszintén különböző anyagokból állhat.
A hordozóréteg képezi az alapot és ezzel együtt a lapostető alapját. Németországban a hordozóréteg 80 százalékban acél trapézlemezekből áll. Ezek a lemezek általában 0,75 - 0,88 mm vastagok. Más anyagokat is fel lehet használni, mint például fa vagy faalapú anyagok, beton, könnyűbeton és pórusbeton. Az alapok nemzetközileg és regionálisan különbözőek. Például a déli országokban, mint Olaszországban vagy Spanyolországban a beton az elterjedtebb.
Második rétegként egy hőszigetelő réteg (b) következik opcionálisan és az épület felhasználásától és egyedi tűzvédelmi követelményeitől függően. A lapostetők klasszikus szigetelőanyagai a PIR, PUR, EPS vagy ásványgyapot. A szigetelés vastagsága 20 és 600 mm között változik (utóbbi például a hűtőházakban).
Az alap, az úgynevezett hordozóréteg (d) és a szigetelés közé még egy párazáró réteg (C) kerül beépítésre. Ez úgyszintén különböző anyagokból állhat.
A hordozóréteg képezi az alapot és ezzel együtt a lapostető alapját. Németországban a hordozóréteg 80 százalékban acél trapézlemezekből áll. Ezek a lemezek általában 0,75 - 0,88 mm vastagok. Más anyagokat is fel lehet használni, mint például fa vagy faalapú anyagok, beton, könnyűbeton és pórusbeton. Az alapok nemzetközileg és regionálisan különbözőek. Például a déli országokban, mint Olaszországban vagy Spanyolországban a beton az elterjedtebb.
A tetők terhelése
Általában különbséget tesznek a folyamatosan ható terhelések és a nem állandóan ható, azaz változó terhelések között. Az állandó terhelések magukban foglalják a szerkezet önsúlyát, valamint a tetőhöz tartósan kapcsolódó alkatrészeket, például napelemes rendszereket. A nem állandóan ható terhelések a szélszívásból és a szélnyomásból származó szélterhelésekre, az emberek vagy járművek forgalmi terheléseire, a hóterhelésre, a karbantartási munkákból származó javítási terhelésekre és a hőtágulásból vagy rezgésekből származó terhelésekre oszlanak. Lapostetők mechanikai rögzítésénél a szélszívó terhelés esete a döntő. Szélszívás esetén a mechanikai rögzítések látják el az egész tető biztosítását.
A varratrögzítés példáján egy tehermentes és egy terhelt rendszer látható. A terhelt tetőrendszernél látható, hogy a szélszívó terhelés hatására a tetőmembrán hogyan ível felfelé. Ez a terhelés a végigfut a szegély területén. A szélszívó erők 50 százalékát a szegélyfelület egyenletesen nyeli el, és a rögzítőn keresztül a tartószerkezetre terheli.
A terhelés a tetőlemez két oldaláról a rögzítésen keresztül a teherhordószerkezetre kerül. Egyrészt gyenge pont lehet a hegesztési varrat, másrészt a tetőfedő szövetbetét szilárdsága, minősége. A legtöbb meghibásodásnál a tetőszigetelő lemez kiszakad a tartótányér alól, vagy a tányér átgombolódik. A magas mechanikai tulajdonságokkal rendelkező tetőfedő lemezeknél a rögzítőelem is kiszakadhat az aljzatból.
A terhelés a tetőlemez két oldaláról a rögzítésen keresztül a teherhordószerkezetre kerül. Egyrészt gyenge pont lehet a hegesztési varrat, másrészt a tetőfedő szövetbetét szilárdsága, minősége. A legtöbb meghibásodásnál a tetőszigetelő lemez kiszakad a tartótányér alól, vagy a tányér átgombolódik. A magas mechanikai tulajdonságokkal rendelkező tetőfedő lemezeknél a rögzítőelem is kiszakadhat az aljzatból.
Még jól látható a fém tartótányér eredeti pozíciója. A tetőfedőlemez a rögzítőelem mentén kiszakad. Ebből arra lehet következtetni, hogy túl nagy volt a szélszívó terhelés és így a rögzítési pontra ható erő. A rögzítőelemek közötti távolság csökkentése csökkenti a rögzítési pontra ható terheléseket és ezzel a sérülésveszélyt is.
